HTML

Találkoztunk a logosszal

2008.10.21. 22:41 vickie

Van olyan zene, amit első blikkre nem tudok hova tenni. Az Odett és a Go Girlz pont ilyen, amikor először hallottam, azt hittem, valamilyen iskolai adót csíptem el hazafelé menet, aztán meg gondolatban vállon veregettem a zenész kiscsajt, hogy ügyesen helyezkedett. Örök igazság mindenesetre, hogy érdemes jó fülű öreg rókákkal együtt dolgozni, mert az elsőre sablonos zene alól kihallatszik az a valami, ami miatt másodszorra medobban a szívünk, helyett a fülünk, hogy ez az! Nos, Polgár Odett mellett, aki a legtöbb dalt énekli, az idén októberben megjelenő cd-n Takáts Eszter és Varga Zsuzsa is feltűnik, s még Müller Péter "Sziámi" is szövegelegy picit az albumon. Az persze kérdéses, hogy ezzel a névvel megjegyzi e valaki az együttes nevét, Odett reméljük hosszútávon karizmatikus marad, s tartja a tehetséges gimnáziumi csapat hangulatot. Ki tudja, talán sikerül végre egy nőnek is hosszútávon az égbolton maradni. Vagy legalább felkerülni rá. Ezt rögtön le is tesztelhetjük november 4-én a Gödörben este 21:00 órakor, vagy november 6-án Pécsen, a Pécsi Sörházban, szintén 21:00 órakor.

Szólj hozzá!

Címkék: zene ajánló koncert program alternatívpop

A bejegyzés trackback címe:

https://tartalmas.blog.hu/api/trackback/id/tr96725553

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása