HTML

Macskakő helyett

2008.10.22. 12:34 vickie

Azért is jók ezek a hosszú hétvégék, mert ha ügyesen sakkozunk, végre jó ütemben tudunk mulatni egyet. Ami magyarul azt jelenti, hogy büntetlenül lehetünk másnaposak. Ennek egészen addig örülünk, míg el nem kezd pirkadni. Amikor pedig először fölébredünk, mert pisilni kell reggel (mást azért nem írok, mert bizonyára abból a kórból már mindenki kinőtt, hogy az orrán jöjjön vissza a vörösbor a wc-be), már egyáltalán nem gondoljuk, hogy jó ötlet volt elhajolni. S ezzel egyet is értünk legalább délig, amíg nem érezzük azt, hogy talán akkor mégis megmaradunk. Így van ez, az utolsó pohárral általában soha nem kellene már elbánni, de akkor és ott mindig ez a legjobb ötlet.



Ezt kiküszöbölendően csütörtökön a Dürer-kertbe menjünk, ahol szolid, de annál tartalmasabb estét tölthetünk Harcsa Veronika társaságában. Róla utoljára akkor hallhatott a könnyedebb műfajt kedvelők népe, amikor a Tankcsapda esten énekelt Siófokon, pedig ilyet is tud ám . Miközben hallgatjuk, önkéntelenül nyúlunk az egyméteres, vékony szipkánk után, s a füst mögül pislogunk a sötét bárban sejtelmesen.

Szombaton Péterfy Bori & Lova Band lesz a Corvintetőn 21:00 órakor. Ők azok, vagyis inkább a Péterfy Bori, akinél nem tudom eldönteni, hogy mi volt előbb, a tyúk, vagy a tojás. A fejünket ugyanis tuti felkapjuk a Hajolj bele a hajamba című remekműnél, ráadásul ha azt hallottuk már, akkor megismerjük az összes többi dalát. Sőt, aki nem figyel oda, még a Szeplős vállat is neki tulajdonítja, pedig az a Magashegyi underground műve. Ki tudja, lehet, hogy az igazán átütő tehetség azt is jelenti, hogy be tud égni a fejekbe, dehát mindegy is, mert Borit nagy szeretettel övezi a szakma, amitől persze mi meg feltételezzük, ha ők mondják, mármint a nagyok, akkor biztos jó. S hogy AE Bizottságot is énekel.., azt hiszem megtartjuk őt.

Ha még mindig nem vagyunk elég fáradtak, nyugodtan nosztalgiázhatunk egy picit vasárnap a Gödör Klubban a Hobo Blues Band koncerten. Ki tudja, mi történt vele, talán egy alkotói válság után döntött úgy, hogy most akkor megint ezerrel koncertezik, bár a közönsége lehet, hogy nem bírja vele a tempót, mert már lassan a második generáció öregedik ki a koncertjeiről. Én is régen voltam évek óta, nem is tudom, hogy milyen mostanában közelről, van-e még szakálla, ott van-e még Póka és úgy egyáltalán... Hey Joe

Szólj hozzá!

Címkék: ajánló hétvége koncert program

A bejegyzés trackback címe:

https://tartalmas.blog.hu/api/trackback/id/tr49726282

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása