A Tartalmas Idő

Szóval azt mondják, hogy pszichoterápia jelleggel írjam a dolgaimat, mert meglássam, hogy attól jobb lesz mindenkinek, mint B. J., hogy végérvényesen determináljam magam és megérkezzem oda és úgy, ahogyan pont nem akartam. Na mindegy is, az egyetlen veszélyforrás, hogy egyszer csak a kutya nem áll majd velem szóba, mert megírtam. De ettől meg mondjuk mindig is féltem.

Tehát új év, új remények, az ünnepeket mögöttünk, a szokásos daráló meg előttünk. A napok végérvényesen összefolytak, mostmár nemcsak azt nem tudom, hogy ki kell-e húzni a kukát, mert kedd van ( hétből hatszor általában nem az van, de egy alkalommal meg tuti elfelejtem...), hanem azt is ki kell tapogatóznom, hogy hétköznap van-e, vagy hétvége. Ez így a szünetben izgi, mert a suli sem ad támpontot, de ezt hagyjuk, mert az utóbbi időben tök jó, ha tudjuk, hogy egyáltalán hányadikosok a gyerekek. Későn fizettük be öcsi ebédjét, így nagy a sansz, hogy csóri gyerek az én főztömet fogja vinni egy hónapon keresztül, egyelőre nem is tudom elképzelni, hogyan fogok minden nap főzni?! Aztán volt egy kis torokgyula dolog a szünet előtt, minek következtében Andris ráhúzott egy hetet a szünetre, szóval már nem is emlékszem, mikor volt utoljára, de a gyerekorvos meg nem adott igazolást, mondván majd vigyem vissza, ha jobban lesz. Majd fogta magát és elment szabira. Most se ebéd, se igazolás, ráadásul a tanító néni meg akarja beszélni velem, hogy Andris randán ír. Hát igen, csukottszemmel és véletlenszerűen, de beszélgethetünk róla.... ha attól bármi is jobb lesz...

Lassan megkapom a lakás kulcsait. Hm.... Ha belegondolok, hogy mennyi mindent kell csinálni, beleértve a felújítást, bedobozolást, kidobozolást, negyedikre lift nélkül való átcuccolást.... Lehet, hogy kis hátizsákkal megyünk majd át, naponta, munka és suli után egy napi adaggal. Úgy nem olyan megterhelő:)))

Annyi mindent le akartam írni, de most semmi sem jut eszembe! A karácsony kottája a szokásos volt, ettünk és aludtunk, némi társadalmi élettel vegyítve. Olyan dolgokkal foglalkoztunk Bundival, hogy vajon hová tűnt az emberekből az a sok gonoszság, ami például a náci korban volt és arra jutottunk, hogy az mind megvan még, csak el van nyomva és a kérdés csak az, hogy meddig tudjuk balace-ban tartani a jóval.

Panna egyébként lázong, nemcsak itt a neten, de úgyamúgy is. Mivel mama átmenetileg az én ágyamban aludt ünnepek alatt (hol van nekem ágyam... ), most az ő szobájában vagyok. Konkrétan a befalazott ajtóba van betéve egy szivacs, ami persze nincs befalazva, csak az ajtó, hát értitek. Szóval ott, azaz itt vagyok én, esténként wasabismogyival betárazva, könyvvel és laptoppal és persze beszélek, hogy fess nekem Pancsi please omjelet a hátamra, meg beszéljük meg a nagygazdaságiválság valós hátterét amit a gonosz rossz fejesek indítottak...hát ilyenek. Csoda ha azt mondja, hogy anyám, nincs gyerekszobán?! És nekem?! ágyam sincs! Na mindegy.... A munkahelyem van, volt, lesz... A saját magam által főzött szar kissé megkeményedett, egészen lehet járkálni a tetején, mint a jégen, attól félve hogy egyszer csak beszakad, de végül nem, mert úriemberek vagyunk, vagy legalább is olyasmi...

A lányszobában pedig csak cseng és száll a dal és sokszor arra gondolok, hogy mennyi érzés van még körülöttem, csak belőlem szakadt ki minden... Utána kéne a hangoknak nyúlni, rájuk fújni és újra beléjük veszni... De mindegy. Amíg fáj, addig legalább érzem, hogy élek...

 

A „menjünk el valahová” projekt hamvába dőlt vállalkozás, vagyis esti móka, s itt most a valahová szó a gyenge láncszem. Valahová ugyanis nem lehet menni, ha nem tudjuk, hogy a kocsma bezárása után hová menjünk, az lesz, hogy kis gyűrűben, vagy nagyobban, társaságtól függően, állunk egyik lábunkról a másikra, miközben belepi a csapatot a zuzmó, s a végén még mindenki eléri az utolsó metrót hazamenetelkor. Ezért, ha valóban el akarunk menni valami szervezett helyre, mindig nézzünk ki valami szívünknek kedves helyet.

Csütörtökön elmenni, mulatni hedonista dolog. Főleg azért, mert ilyenkor sokszor jobb programokat találunk, mint hétvégén, s ez mindjárt egy összeesküvés elmélet. Mert ha a nép csütörtökön kikészíti magát, másnap biztosan otthon marad, így a csütörtöki szórakozóhelyek, kicsinálják a hétvégi vonalat. Másrészt a mi főnökünk sem kultiválja az alfában a gép előtt relaxálást pénteken, még ha farmernap is van, s talán az sem vet ránk jó fényt, ha a muslicák jönnek a leheletünkre, amin a fogkrém folytonos nyalogatása sem segít. Ezekkel a problémákkal dacolva, ha tehetjük, nyugodtan csaphatunk valahol egy lájtosabb estét, nem kell rögtön zúzdát rendezni.

Amikor először jártam a Szimpla kertben, úgy éreztem magam, mintha álmodtam volna. Éjszaka volt, a hangulat is emelkedett szinten lüktetett, a hely szelleme pedig megérintett. Kibelezett, öreg bérház? Így álmodja vissza magát mindneki, aki lakott régen a belváros szívében, s amikor felébredünk, csak arra emlékszünk, hogy a valóság furcsán keveredett a képzelettel. Lampionok, lépcsőfordulók, omladozó kis zugok, miközben szól a zene és különös fények vibrálnak körülöttünk. Egy kicsit Égig érő fű, egy kicsit régi, egy kicsit új.

Ha fiúnak születtem volna és mondjuk meg tudnám különböztetni az A molt a A dúrtól, akkor egészen biztosan rock sztár akartam volna lenni. Persze ennek nálunk nem sok reális esélye van, de azért megpróbáltam volna, mert ugye akkor repülnének rám a nők és még drogot sem kell venni. Mivel a fenti peremfeltételek közül egyik sem valósult meg, ezért még sulizenekart sem alapítottam, főleg azért, mert nem értem föl a mikrofont és nem bírtam el a gitárt. Mindegy is, sok zenekar indult a pincéből, sokan viszony nem jutottak föl az alaksorig sem. Például a Satöbbisem, bár igen aktív klubéletet élnek a mai napig. Itt ragadom meg az alkalmat, hogy megjegyezzem és virtuálisan vállon veregessem a zenekart, hogy a nevük viszont az évtized kreációja, s ha több lenne bennük a fűszer, bizonyára Kispál magaslatokig vitték volna. Hogy a lelkesedés még kitart, abból is látszik, hogy egy este két koncertet is tart a zenekar. 21:00 órakor a Gödörben lépnek fel, 22:00 órakor pedig már a nyomja az ipart a csapat.

Hogy mit gondolunk Szűcs Juditról, végülis tök mindegy, ráadásul könnyedén elvonatkoztathatunk attól a ténytől, hogy Szűcs Antal Gábor húga. Vagyis fordítsuk meg a gondolatmenetet és inkább fogalmazzunk úgy, hogy tök mindegy, kinek a kije Szűcs A. Gábor. Tátrai Tiborral együtt mindenesetre remek koncerteket adnak, egymást tökéletesen kiegészítő párost alkotnak. Hétfőn este ezt le is tesztelhetjük, erős hétkezdésként az Old Man’s-ben. A latin zenében nem mellesleg annyi tesztoszteron gyűlik fel, amivel jól elleszünk hétfőtől péntekig, már amennyiben arra vágyunk, de azt hiszem, férfiolvasóink is megtalálják az örömüket ebben a zenében.

Gerendás Péter neve erősen megosztja a közönséget. Mert távolról nézve egy lágy pasas, aki éjjel nappal gyerekeket nemz, s isten tudja, hogy most hol tart, meg van-e már a foci csapat. Másfelől viszont, ha leülünk egy pohár akármivel és meghallgatjuk őt, rajongunk érte, főleg, ha nem saját számot, hanem valamilyen slágert játszik. Ez persze mindenre igaz, ha nem várunk nagyot a dolgoktól, határozottan meg tudunk lepődni, amikor hirtelen szembetaláljuk magunkat valami finomsággal. Úgy látszik, hogy ez a hétfő a gitár jegyében múlik majd el, Gerendás Péter hétfőn este 21:00 órakor a Jazz Garden Music Club & Restaurantban játszik.

Azért is jók ezek a hosszú hétvégék, mert ha ügyesen sakkozunk, végre jó ütemben tudunk mulatni egyet. Ami magyarul azt jelenti, hogy büntetlenül lehetünk másnaposak. Ennek egészen addig örülünk, míg el nem kezd pirkadni. Amikor pedig először fölébredünk, mert pisilni kell reggel (mást azért nem írok, mert bizonyára abból a kórból már mindenki kinőtt, hogy az orrán jöjjön vissza a vörösbor a wc-be), már egyáltalán nem gondoljuk, hogy jó ötlet volt elhajolni. S ezzel egyet is értünk legalább délig, amíg nem érezzük azt, hogy talán akkor mégis megmaradunk. Így van ez, az utolsó pohárral általában soha nem kellene már elbánni, de akkor és ott mindig ez a legjobb ötlet.

Van olyan zene, amit első blikkre nem tudok hova tenni. Az Odett és a Go Girlz pont ilyen, amikor először hallottam, azt hittem, valamilyen iskolai adót csíptem el hazafelé menet, aztán meg gondolatban vállon veregettem a zenész kiscsajt, hogy ügyesen helyezkedett. Örök igazság mindenesetre, hogy érdemes jó fülű öreg rókákkal együtt dolgozni, mert az elsőre sablonos zene alól kihallatszik az a valami, ami miatt másodszorra medobban a szívünk, helyett a fülünk, hogy ez az! Nos, Polgár Odett mellett, aki a legtöbb dalt énekli, az idén októberben megjelenő cd-n Takáts Eszter és Varga Zsuzsa is feltűnik, s még Müller Péter "Sziámi" is szövegelegy picit az albumon. Az persze kérdéses, hogy ezzel a névvel megjegyzi e valaki az együttes nevét, Odett reméljük hosszútávon karizmatikus marad, s tartja a tehetséges gimnáziumi csapat hangulatot. Ki tudja, talán sikerül végre egy nőnek is hosszútávon az égbolton maradni. Vagy legalább felkerülni rá. Ezt rögtön le is tesztelhetjük november 4-én a Gödörben este 21:00 órakor, vagy november 6-án Pécsen, a Pécsi Sörházban, szintén 21:00 órakor.

Ülök a kocsiban és meredten bámulom az előttem araszoló Honda lámpáját. Kuplung, egyes, gáz, kuplung, üres, fék. Naponta nettó másfél óra az életemből, miközben az agyam vagy elzsibbad, vagy világmegvált. Két hónapja megadta magát a rádió is, most csak magammal vagyok összezárva. Üres járatok. Ha jó zenét akarok hallgatni, a biztonságos, régi cd után nyúlok. A rádiónál csak reménykedhetek, hogy rátalálok valami új különlegességre, egyébként le vagyok maradva, mint a borravaló. Koncert? Szabad este? A programajánlók átnyalása után csak a DJ Ottok, meg fergeteg parti vibrál a szemem előtt. A könyvesbolt is fekete lyuk, a szépirodalomnál még elboldogulok, de a mai írók közül halvány gőzöm sincs, ki az, aki nem reklámból jó csak.

Szóval elindultunk. Hogy helyettetek robbanjon szét a fejünk, miközben kimazsolázzuk a lényeget , hogy ne a kocsma előtt dekkoljatok, miközben semmi ötletetek nincs, hogy merre tovább.

Elindultunk, hogy ne maradjatok le a jó filmekről, az új tehetséges előadókról, akiknek nem tudjátok a számaikat majd kiverni a fejetekből, s hogy a régiek is kicsit eszetekbe jusson. Egyszóval megpróbáljuk tartalommal megtölteni az életeteket.

Mert az élet rövid, Legyen legalább színes!